14.fejezet Szitka mi történt veled
Kedves Naplóm!
Ez az egész egyre furább nem értek semmit. Na de ezt te honnan is tudnád, kezdem a legelejétől.
Ma reggel, megint elolvastam a napló kövi részét. Már ez is furcsa volt alapból.
,,04. 22. Kedves Naplóm!
Már két napja vagyok kórházban. Shiki minden nap meglátogat, és mesél a gyerek koráról.
Ma van az a nap, hogy bátorságot veszek magamon és megkérdezem tőle...
Egész este ezt agyaltam most vagy soha. Amint be jött Shiki úgymond kivallattam.
-Szia!-Köszönt és leült az ágyam melletti székre.-Már jobban vagy?
-Igen.- Mondtam, miközben a teámat szürcsölgettem.
Egy ideig, nem szóltunk egymáshoz, de neki bátorodva megkérdeztem tőle.:
-Shiki.- Mondtam és tettem le a teát a kis asztalra.-Kérdezhetek valamit?
-Persze bármit.
-Ezt most nem értem.
-Mit?-Nézett értetlenül.
-Tudod az ígéreted....
-Tina az úgy is van csak én....-Nézet rám szomorúan, tudtam, hogy valamit eltitkol, amit már csak túl későn tudtam meg, hogy változtatni tudjak rajta.-Hagyjuk.-Mondta és kiment a kórteremből.
Túl magányos lettem egyedül egy szobában, és ilyenkor kívánnád vissza az összes szavad, mert mikor kezdtem magam unni megint feltűnt az a fekete árny, amit Helen, a halála előtt halálnak nevezett, de most nem fekete füst ként szált, hanem emberi alakot öltött.
Egy úgymond köpenyben volt ami eltakarta az egész arcát, de így is látni lehetett a gonosz mosolyát. Jobban megnéztem közelebbről és egy arcot láttam benne.
-Miko?! -Futottam oda hozzá, hogy megöleljem.- Azt hittem, hogy meghaltál.
Könnyeim csak úgy potyogtak örömömben. Szorosan átölelt és éreztem, hogy ő is sír velem együtt, de egyszer csak egy maró érzés hasadt a hátamba, ami egyre erősödött.
-Miko ez fáj!-Ordítottam rá.
Próbáltam szabadulni, de nem lehetett, ha előre mentem volna a karmaival szétmarcangol.
Segítségért akartam ordítani de nem tudtam. Miko karjaiban estem el, éreztem, hogy itt a vég.
-Sajnálom.-Mondta Miko miközben, könnyeket hullajtott lehet, hogy még mindig szeret?
-Ereszd el, hisz neked én kellek.-Rontott be Shiki a kórterembe.
Angyal szárnyai csak úgy csillogtak.
Shiki levette a köpenyét, és látszódott a kés okozta seb a hasán.
-Mi-ért?
-Nem tehettem mást, neki meg kell halni, és csak így csalhattam ide sajnálom.-Mondta Miko.
Erre Shiki, mintha más ember lett volna rárontott Mikora.
-Miért kell megölnöd?-Mondtan, és elkeztem erőt venni magamon.
Mint ha Mikoból is más ember vált volna , harc közben megkérdezte Shikitől azt, hogy.:
-Nem mondta még el neki?
-Ne hallgass rá csak badarságokat beszél.-Mondta és egy nagyot csapot Miko elé.
-Tudod, az ő kloniájában, csak lány születhet, a fiúk vagy meghalnak, jobb esetben születés után vagy a rosszabbik esetben, meg kell ölnünk őket.
-Miért?-Érdeklődtem.
-Tudod kedvesem, angyal csak lány lehet, szerinted miért csak félvér angyalok léteznek?
Shikin még akkora nagy düht még nem láttam. A szárnyai szét rombolták, a kórtermet. Miko csak ezen mosolygott és elővett valamilyen botot, amivel áramot szórt.
-Na most véged.-Mondta és levágta Shiki szárnyait.
Shiki egy hangos kiáltással leesett a földre. Nem bírtam magammal, valahogyan feltörtek bennem az angyali énem és szárnyat növesztettem.
Egy nagy kiugrásból nekirontottam Mikonak, ki így a földön végezte, és akkor megint fel tünt a fekete árny és elragata Mikot kiben, alig volt már erő, és Shikit is majdnem elhurcolta, de odarohantam.
-Könyörgök ne tedd.-Mondtam és Shiki elé álltam.
.jpg)
A Halál mint ha nem érdekelné, mi lesz azzal a nyomorul emberel, tovább lépet.
-Hirtelen Shiki és az én angyal szárnyam is eltűnt, a hátamon lévő sebek, mintha ott se lettek volna eltűntek, de Shiki csúnya sebei megmaradtak.
-Shiki!-Ordítottam és ráborultam, erősen megöleltem és csak sírtam.-Nem halhatsz meg.
-Tina.
-Nem, nem , NEM HALHATSZ MEG .
-A sebed.
-Nincs semmi baj, begyógyult, de a te szárnyad.
-Egy kicsit csíp de...
-De ?-Shiki szíve nem dobogott többé.
A Halál elvitte titokban, mikor én nem figyeltem oda. Bárcsak megtudtam volna akadályozni.,,
***
Nagyon szomorú :(
De ami utána történ még rosszabb. Nem ismertem rá a bátyámra mikor hazajött.
Az arca televolt sebbel, a keze kék zöld volt és egy hatalmas seb volt a lábán.
-Szitka! -Rohant oda anyu aggodalmasan és átölelte a meg nem mukkanó fiát.-Veled mi történt?
Sose láttam olyannak, soha a bátyám anyu csak sírt és hívta apát, hogy menjenek el a kórházba.
-Arra semmi szükség.-Szólalt meg Szitka.
-De hát...
-Nagy vagyok már, nem az anyuci kicsi gyereke!-Ordított rá anyura ás felment a szobájába.
-Tina kövesd! - Mondta anyu.
Fe lmentem egyenesen a lépcsőn és befelé Szitka szobájába. Szitka ott ült a sarokban az egyik kezével a másikat fogta , lehajtott fejjel.
Fogtam egy vizes rongyot és odamentem. A rongyot a pépé vert fejéhez tetem. Nem szolt semmit.
-Szhi.-Mondta fájdalmában.
-Bocsi.- Vittem hátrébb a hideg rongyot .-Mi történ? Kivel...
Szitka elfordult .-Közöd?
-Ugye nem a lánnyal kapcso...
-Tina.
-Csak aggódok hisz a húgod vagyok te meg a megvert bátyám.
-Én csak megvédtem egy lányt.
-Miért üvöltötted le anya fejét hisz csak...
-Tudom, hogy segíteni akart de nem kell.
-Egy anyának ez a dolga .
-Tudom.
